Bevezetés
Elhangzik az órai feladat, a lehetőségekhez mérten röviden és jól értelmezhetően, mert a mai fiatal generációknak erre van szüksége. Aztán leülök a tanári asztalhoz és csak figyelek. A diákok is csak néznek. Előbb rám, aztán egymásra. A szemükből megannyi kérdőjel árad. Segítség azonban sehonnan sem érkezik, sem tőlem, sem a társaktól. Az idő viszont telik, a rendelkezésre álló 15 perc már csak 14. Egyszer csak valaki elkezdi, majd egyre többen, kisvártatva pedig már mindenki dolgozik. A levegőben is egyre kevésbé érezhető a feszültség, a helyét az alkotással járó sajátos vibrálás veszi át.
Ez a rövid órarészlet is jól példázza, mi történik, amikor egy új, tanulói kreatív tevékenységet igénylő eljárással próbálkozunk. Pedig csak arra lenne szükség, hogy a tanulói fantázia és a meglévő tudás összekapcsolódásával egy új termék szülessen. A törekvések ellenére még mindig kevés a foglalkoztató, az önálló alkotó tevékenységre alapozó tanórai feladat. Ezek a tanulói kreativitásra épülő feladatok az évfolyamok előrehaladtával egyre kevésbé érhetők tetten oktatási rendszerünkben. Az ingergazdag tanulási környezet és a személyre szabott tanulási stratégiák lennének a legfontosabb alapfeltételei az eredményes fejlesztésnek. A kreatív tanulási folyamat során a szerzett tudás meghaladja a bemeneti információk mennyiségét, tartalmasabb, hasznosabb és mélyebb lesz az aktív tanulási módszereknek köszönhetően (Mező K. 2014). A kreativitást mint tehetségterületet is értelmezhetjük, napjaink legtöbb kapcsolódó tudományos elgondolása is erre alapoz (Mező F. – Mező K. 2011). A kreativitás – annak összetettsége miatt – több szinten fejlesztendő. Egyrészt szükséges a segítő tényezők, mint például a támogató környezet és az alacsony teljesítménykényszer erősítése, másrészt a szabályok, a hierarchiák, a konformitás és az érzelmi korlátok leépítése (Szabó K. 2018). A kreativitás szerepének kihangsúlyozása nem újkeletű jelenség a természettudományok és ezen belül a földrajz oktatásával kapcsolatos kutatásokban. A problémákra adott innovatív megoldások megtalálásához nélkülözhetetlen a kreativitás, mint intellektuális kompetencia, amely folyamatos fejlesztést igényel és szorosan kapcsolódik más kompetenciákhoz (Makádi M. et al. 2013).
A kerettanterv alapján a 8. osztály végére a tanulónak a következő tanulási eredményekkel kell rendelkeznie: tudnia kell azonosítani a jelenségek időbeli jellemzőit, magabiztosan kell használnia a tájékozódást segítő hagyományos és digitális eszközöket, amelyekkel feladatokat képes megoldani, tájékozódik a térképen és földrajzi elemeket tud elhelyezni rajta, egyszerű térképek elkészítésére képes (Kerettanterv, általános iskola. Földrajz 2020). Ehhez nélkülözhetetlenek a téri képességek, amelyek kreativitással való kapcsolatának vizsgálatakor kimutatták, hogy geometriai feladatok kreatív megoldásakor – háromdimenziós testek képzeletbeli lapokra való széthajtogatása közben – a kísérletben résztvevő tanulók térbeli forgatást és vizualizációt alkalmaztak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a testeket térhálójuk azonosításához gondolatban el kellett forgatni (Panagiotis, G. et al. 2021). A térbeli tájékozódás fejlesztésénél figyelni kell a műveleti sorrendre is, mivel a képességterületek fiatal korban egymáshoz kapcsolódva fejlődnek. Az életkori sajátosságok mellett a térbeli intelligencia nemi különbségei is számottevők. A térképi ábrázolás a fiúk esetén valósághűbb, a lányok estén pedig részletgazdagabb (Makádi M. 2015). A komplex térképolvasás is egy összetett tevékenység, ahol a felmerülő problémát részfeladatokra bontva célszerű megoldani; ebben szintén szerepet játszik a tanulói kreativitás. Értelmező, becslő és elemző tevékenységek segítségével tárulnak fel az összefüggések és segítik a szükséges döntéshozatalokat (Farsang A. 2009). Hét térképészeti készség emelhető ki, amelyre az általános iskolai oktatásnak épülnie kell, ezek a következők: a szimbólumok megértése, a légi perspektíva érzékelése, az irány meghatározása, a távolság kiszámítása, a helyek megkeresése a térképen, a méretarány megismerése és a domborzati térképek olvasása (MUIR, S. P. 1985). A térképi ismeretszerzés hatékonyságát az is növeli, ha az oktatása a térképalkotásra alapoz, hasonlatosan ahhoz, ahogy az írás tanulása is megelőzi az olvasásét (Sabaroff, R. 1970).
Eredményesen fejleszthető-e a középiskolás korosztály térbeli tájékozódása és térképolvasási képessége? Utóbbival több jelenlegi hazai kutatás is foglalkozik. Az MTA-SZTE Földrajz Szakmódszertani Kutatócsoport szemmozgáskövető vizsgálatainak első eredményei szerint a térképolvasási képesség és a matematikai kompetencia között kapcsolat mutatható ki (Kádár A. et al. 2024). A fejlesztés kulcsa ez esetben is a korábban szerzett ismeretek előhívása és a fokozatosság elve lehet. Az előhívás eszközeként választhatjuk a térképalkotást, ami a ráhangolódás mellett növeli a tanulók személyes motivációját, de tévképzetek megjelenítésére is alkalmas (Pásztor D. 2019). A szabadkézzel rajzolt, vázlatos mentális térképezési módszerrel zajló kutatások hazánkban általában diagnosztikai mérőeszközként szolgálnak (Bagoly-Simó P. et al. 2023). Választhatunk azonban – ahogy ebben a kutatásban is történt – külső információforrást is, amely bemutatja az ábrázolandó területet, helyenként teret engedve a tanulók fantáziájának is. Mivel a tanulók térképolvasási és térképalkotási képességének szintje rendkívül eltérő, ezért felmerül az a kérdés, hogy a fejlesztést mely szintről kell elkezdenünk. Mérhetünk-e különbséget a fiúk és a lányok teljesítménye között? Mennyit számít az órai atlaszhasználat? Függenek-e az értékek attól, hogy ki milyen településtípusban végezte a tanulmányait? A következőkben bemutatott kutatásban konkrét mérésekkel próbálom ezekre a kérdésekre megadni a választ.
Megjelent:
Geomedotika, Módszertani Műhely rovat, 2026-01-21.
Szerző: